Önkifejezés

Keresed, kutatod, várod.
Nem minden nap találod.
Hol így, hol úgy van a tudat.
Hiányokra vagy szükségekre mutat.

Keresed, várod.
Új irányokban látod.
S mint a kövek a patakban,
Úgy illeszkednek lassan magadban.

Keresed, kéred.
Reményedet hajszálakban méred,
De tudod, hogy minden múlandó,
Ebben vagy egyedül állandó.

Ezt erősítve keresed, kutatod, vàrod.
A nap és hold váltakozását tisztán látod.
Az Ön-magban vetett hit lassan elhagy.
Ragaszkodásokkal teli éned szokásokkal felhagy.

Van e célja, értelme?
Ugyan, semmi maradandó.
Megélni a létben azt, hogy ki a tapasztaló.
Keresve, kutatva, látva,
Tudva, a semmit várva.

2022. november 24.

Leállt a beszéd kint.
Bent, megéreztem az összes kínt.
Csak jöttek egyre a gondolatok...
Állandó önanalízisben vagyok.

Rémálmok, képek
Még jó, hogy békében élek..
Aztán a testi kínok..
Leborulva belül sírok.

Fáj a láb, az apána
Inkább menne ki a világba
Aztán meg a tó..
Mocsárba süllyedni, nem annyira jó..

De az ösztön odavág, szétszed
Elröppenti valóságnak vélt szép eszmédet.
Hol a tiszta tudat kérdem?
Néha, egy pillanatra meg megélem..

Az étel íze mesél,
Lassan táplálja, mit testem felél.
És csak csend még mindig..
Tehén, s madár hangja ér csak az égig.

Aztán talán halkul, oldódik
Nem beszél már semmi.
Egyhegyűségben a szöszt nézem,
Tudat s tárgya kettősséget élem.

Lesz nyugalom valaha?
Mennyi szemétnek van tudatomban talaja?
Mi a valós, mi nem?
Bölcsességben bízom, mely kijuttat majd innen.

Betűk, szavak sokszor savak
Mind, mind elültetett magvak.
Tudatom szeméttárát a semmibe kivágom
S élek, ahogy tehetem.
Szeméttel magam tovább nem etetem.

2022. augusztus 28.

Ember, mi tart még a jelenben?
Valós léted látod még a veremben? 
Hol vagyunk attól, mit úgy hívnak egység?
Ember, inkább vagy ma nevetség.

Hogy tenni, azt ugye tunyaság..
Magyarnak lenni ésszerű butaság.
Háborúzni kár..
Mindenkire halál vár.

Érdemeket gyűjteni derogál,
Más felé szeretettel fordulni már nagyon fáj.
Elfogadni, hogy minden múlandó,
Téves Én képzetekben sajnos nincs meg az Önvaló.

Ember leginkább lenyomat vagy, mint tudatos én.
Fátylakból kimászni, már nem erény.
Sértett vagy, véded a sebet..
Ahelyett, hogy a szeretetnek átadnád a helyet.

Lehetnél akármi, szellem tudat egy testben
Nem kéne megrohadni, családfába fejszédet bevágni...
A gyökerek ápolása nélkül, nem lesz gyümölcs, sem semmi mit le lehetne vágni.

Hogy hol a tisztelet? Ugyan, megette a fene..
Szó szerint alárendelte a földnek ártó eke..
Felszín az egész, üres kút. 
Kiapadt, s néha már nincs kiút.

Hol az erő? Nőben, férfiban egyben.
De csak kiáltozni tudunk, inkább maradnánk csak csendben.
Egység melyben ott van minden.
Ezt keresd, ha egyszer túllépnél innen.

2022. július 24.

Szavak, néha savak.
Szétmarják, az agyad
Akad, ragad, tapad. 
Kérdés, a végén ki marad?
Csend bent, üresség.
Tapasztaló helyesség.
Nincsen szó,
Szinte minden felháborító.

Minták, szenvek, késztetések
Körbe járó észlelések,
Forog, pörög
Szamszara meg röhög.

Vagy? Vagy mégsem?
Látod a pajzsot a résen?
Vedd le szépen, hisz az vagy,
Résben lévő kósza magzat.

Szabad vagy? Dehogy..
Kötnek a gombák a magok.
Illúzió minden.
Haladj ki, ha tudsz innen.

Kiszálló, vagy beálló?
Választási kampány.
Embernek maradni a földi létben a legnagyobb mutatvány.

Próbálkozzál bátran.
Szavak, savak.
Hiàba, a szándék, a tükröd légy te magad.
Ön-mag felszabadító, résen átjutó. 

2022. május 10.

Ha villanás, vagy tűzijáték vagy.
Múlandó alakod egy pillanat alatt abbahagy.
Ha fáklya vagy, mutatva az irányt s az utat,
Ne feledd, a formában csak megmutatkozik a tudat.
Célja nem a tartás, vagy a látszat,
Hanem a benne lévő tapasztaló alázat.
Ha tűz vagy, adj meleget, ahonnan csak árad a szeretetet.

2021. október 21.

Élünk, de nem létezünk.
Félünk, de nem kérdezük.
Nézünk, de nem látunk,
Alázattól távol állunk.

Szétszakadunk, távolodunk
Sötét fátyolokon át,
Lassan eltűnik az eredendő.

Létezzünk, éljünk.
Kérdezzünk, ne féljünk.
Lássunk, ne csak nézzünk.
Közeledve egységet megéljünk,
Fényes útra rálelve,
A világosság ott van bennünk elrejtve.

2021. június 18.

Nincs orvosság
Hol nincs betegség,
Nincs ellenszer
Hol nincs ellenség,
Nincs semmi, ami rajtunk múlna,
Egyetlen esély, hogy bízunk újra.

Eltűnt kapcsolatot keresünk magunkban,
S ha megtaláljuk, már nem vagyunk egyedül a vadonban.
Tudjuk akkor honnan jöttünk,
Jobban, mint bármikor világi korban.

Kegyes jóság, amit kapunk
Meg sem érdemlünk,
Bizalomban oldódik fel csak a félelmünk.
Lélegezz, s legyél hálás.
Elérkezett végre a váltás.
S addig, amíg látjuk a napot,
tudjuk mindenünkkel: "szeretetben vagyok"

2020. március 15.

Tűz.
Jól jössz, ha az ember célt kitűz.
Ha fázik a test, a lélek
Ha kihunyóban van a fényed.

Tűz.
Minden felesleget elűz.
Felemészt, majd táplál.
Elfelejted, eddig hogyan láttál.

Tűz.
Napból jövő lobogó.
Éjjel álomban fényt hozó.
Meleget adó, megtartó.

Tűz.
Szándékom csak egy mécses lenni.
Tiszta tudat állapotban az életet megélni.
Lobogni, adni, szeretni.

Tűz.
Sosem múló állandó.
Szeretetet melegséggel tápláló.
Ellobbanó, felvillanó.

Gyökerem volt házam
fejem fényes koronában,
törzsem szilárd egyenes
önmagában íly nemes.

Birtokvágy nincs már velem
fej nélkül is létezem,
belépve a folyamba
úszó, áramló alakba.

Úgy látsz, mint egy tetem,
pedig mindenem él terem
létrejön ,alakul árad
láthatón túli fátylak.

2023.11.19

Magány, mikor az ember egyedül hány.
Mélyponton a lét
Ahol nincsen már semmi tét.
Mindig ott volt, vagy leszakadt?
Közös térből egy cafat
Mely kedves is támogató
Problémákra rámutató.

Magány itt maradsz, vagy elmész egy időre?
Vagy átléptem csak egy másik magány terébe?
Van innen kiút?
Lehet ez a legmélyebb kút?
A tiszta víz eredete
Az igaz forrás szeretete?

Magány, mikor az ember egyedül hány.
Sem nem rossz, sem nem jó.
Sem múlandó, sem maradandó
Sem állandó, sem folytonos
Sem nem tág sem nem szoros
Elfogadható létező.

2024.01.30

Múló idő,
szertefoszló szerepek
átláthatatlan keretek.
Semmiből akarat
lassú áramlás.
Elillanó együttlét
pontok, keresztvonalak.
Alakuló forma, alak
tartalmi hullám
középponton nullán.
Új irány tág térben
sohasem volt ilyen
még nem.
Nem tartok sehova
sehol sem vagyok,
így telnek a napok.
Múló időben
szertefoszlott szerepek
megszűnt keretek.

2024.04.16

Vesztettem el anyát, ki saját életéért küzdött.
Meghalt értem, hogy lehetőségem legyen tapasztalni a térben.
Bűntudat felfoghatatlan,
Tapasztalni ezt az első pillanatban.

Vesztettem testvért, kivel egy volt az otthon.
Anyaméhből mellőlem távozott.
Hiányával teltek tovább a napok
Azóta a magánnyal vagyok.

Vesztettem barátot ki életét adta.
Háborúban testével a golyót kitakarta.
Ottmaradt, hogy én éljek
Lelkem meghalt, hogy ettől tovább ne féljek.

Vesztettem szerelmet, százat
De igazán nagyot csak párat, igazit egyet.
Sebek, hegek bőven akadtak
Itt maradtam magamnak.

Egy kérés fel-felvillan néha
Mikor az élet továbbmegy
Hegyből lezuhanni szakadékba
Kijönni, hogy lehet? hisz nem bírok egyedül ki több telet.

Rettegek, hisz mélyen ott a veszteség.
Lenyomatként beégett
Így maradok sokadik
Nem kötődő nem szerethető teremtménynek.

Olyannak, kiért nem kell tűzbe menni
Kinek elég a „maradékot” odatenni
Ki nem igényli a teljes figyelmet
Kivel kötődni lassan már sehogy sem lehet.

Ott van a biztonság, ahol esély sincs arra
Hogy egy férfi éjjel szeretettel betakarja
Hogy imádja, szeresse, tenyéren hordozza
Tiszta szívvel érzéssel minden pillanatban megajándékozza, azt, ami fájhat.

Így marad az választásnak, ahol sok a kötődés másnak.
Hol nem vet ember gátat e mérhetetlen szabadságvágynak
Hol soha többet nem fordulhat elő
Veszteségélmény nem léphet újra elő.

2024.06.03

Kócsag volnék egylábon,
megállnék egy nádszálon.
Pasztellt kecsesen rajzolva
néha elszállnék a magasba.
Összekuszálva mégis rendezetten,
tavirózsákba zárva
a hajnali napfényt várva.
Kitárva a világba tíz erény alapjára.
Egység lennék ezzel nagyon,
hátha megtörtènik, csak hagyom.

2024.06.16